2010. november 9., kedd

Grenadírmars


Még régebben a Maligánban járva fedeztem fel újra ezt az ételt, és kezdtem kutatni a tökéletes recept után. A mostani verziót számos középszerű kísérlet előzte meg, a neten föllelhető szinte összes variációt kipróbáltam, de valahogy soha nem lett az igazi a végeredmény. Végső elkeseredésemben a nagymamámhoz fordultam (nem is értem, hogy miért nem rögtön nála kezdtem), és ő világosított fel, hogy akkor lesz az igazi, ha resztelt krumplihoz hasonló alapot csinál az ember.
Igazi hétköznapi otthoni ebéd vagy vacsora, és tökéletes párja a koviubinak.

Hozzávalók 3 főre:


6 kisebb krumpli a héjában megfőzve, megpucolva és a reszelő nagy lyukán lereszelve

1 nagyobb fej vöröshagyma közepes kockákra vágva
4 marék fodros nagykocka tészta
3 tk. édesnemes pirospaprika

frissen őrölt bors
étolaj

A tésztát a csomagoláson látható időnél egy perccel kevesebb ideig főzöm, közben pedig megcsinálom a krumplis alapot. Közepes lángon viszonylag több olajon megfonnyasztom a hagymát, majd mehet rá a krumpli, amivel 4-5 perc alatt még mindig közepes lángon összeforgatom, lehúzom a tűzről és elkeverem a paprikával, a sóval és bőségesen borsozom. Ha a tészta elkészült, egy kevés főzővízzel a krumplihoz adom, és 1-2 perc alatt nagyobb lángon összeforgatom őket. Kovászos uborkával tálalom.

2010. november 5., péntek

Roquefortos keksz


Igazi szerencse, hogy a gasztrobloggerek is járnak főzőiskolákba, és a legjobb recepteket megosztják az olvasókkal. Ezzel a keksszel is ilyen körülmények között találkoztam, Ízbolygó és Gabojsza járt a Culinaris által szervezett provence-i eseményen, ahol Christine Chapot tartott bemutatót és sütötte meg ezt a sütit. Amióta megláttam, azóta rendszeresen készül nálam, mivel nagyon gyorsan kész van és hihetetlenül finom.

Hozzávalók (érdemes rögtön dupla adaggal kezdeni, mert ez pillanatok alatt el szokott fogyni):


10 dkg finomliszt

1 ek. kukoricadara (lehet búza is)
8 dkg vaj
1 tk. só
1 tk. pirospaprika
10 dkg roquefort

A lisztet elkeverem a darával, a sóval és a paprikával, majd belemorzsolom a kockákra vágott hideg vajat és sajtot, ha összeállt a massza, folpackba csomagolom és egy kb. 5 cm átmérőjű hengert formázok belőle, majd fél órára a mélyhűtőbe teszem. Ha lehűlt, 3-4 mm-es szeleteket vágok belőle és 180 fokra előmelegített sütőben 10-13 perc alatt készre sütöm

(fontos, hogy épp csak egy kis színt kapjanak a kekszek).